Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat
Esemény neve A Nagy Háború vásárhelyi izraelita hősei (kiállítás)
Időpont 2018. május 25. - 2018. július 31.
Kategória Kiállítás, emlékkiállítás
Típus Városi rendezvények
Helyszín Emlékpont

– Viszonylag keveset kutatott terület a magyar zsidóság első világháborús részvétele – indokolta a témaválasztást Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, hangsúlyozva, hogy a közgyűjtemény az elmúlt évben több kiállítást és tudományos tanácskozást is szentelt a témának. A kiállítás annak a vásárhelyi zsidóságnak az első világháborús szerepvállalását igyekszik körbejárni, amely integráns része volt a város társadalmának a holokauszt előtt.

- Keveset beszélünk arról, hogy a Nagy Háborúban negyvenkét hódmezővásárhelyi zsidó adta életét a hazáért – jelentette ki Miklós Péter, hozzátéve, hogy a kétszáz vásárhelyről bevonult zsidó honvéd közül, akik túlélték a háborút, mintegy negyvenen estek a zsidóüldözések áldozatául.

A kiállítás kurátora, Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze elmondta: a korábbi kutatások harminc vásárhelyi zsidó származású hősi halottat tartottak nyilván az első világháború idejéből, azonban a helyi és országos közgyűjteményi források alapján további tizenkét zsidó katonahős sorsára derült fény.



A kiállítás az Emlékpont nyitva tartási idejében július 31-ig látogatható.

Esemény küldése e-mailben E-mail cím
Esemény importálása saját naptárba letöltés
Esemény forrása Emlékpont

Eseménynaptár

Közelgő határidők

Hétköznapok Vénuszai 2018. január 1. - 2018. december 31.
A látványos raktár: butella, motolla, behívótábla 2018. január 1. - 2018. december 31.
Tisztelet az alapítóknak 2018. június 26. - 2018. július 29.
Sebestyén Márta és Szamosi Szabolcs koncertje 2018. augusztus 13. 19:00 - 21:00

Ügyfélfogadási rend

Járási Hivatal

Online időpontfoglalás

Online időpontfoglalás